Andornaktálya

Andornaktálya

Az Eger-patak völgyében, Egerrel szinte teljesen összeépülve fekszik Andornaktálya. Valószínű, hogy a település magját a keleti szélen húzódó riolittufa domborulatba vágott barlanglakások és pincék alkották.

Eger első ostromakor – 1552-ben – a falu lakossága ezekben a riolittufába vájt barlanglakásokban rejtőzött el, de később, a Rákóczi-szabadságharc idején is menedéket biztosítottak a lakóknak. Andornaktálya nyugati határában, a település legrégebbi szőlőskertjei szélén található – számos kisebb lyukpince társaságában –, a bükkaljai kőkultúra egyik legkülönlegesebb „pincéje”, a Százrejtekű. Méreteiről és a benne rejlő különös dolgokról az emberek sokat beszélnek, a néphagyomány szerint „még a törökök idejében vágták”, funkciója az évszázadok során többször megváltozhatott. A Rákóczi út 255. szám alatt lévő telken állt a „Sárga Zsidó-féle” kocsma, ahol 1844 februárjában Petőfi Sándor megírta az „Eger mellett” című költeményét, amikor Eger felé utaztában megállt a településen. Böjti ételek fesztiválja.

 Böjti ételek fesztiválja

A település jelentősebb rendezvényei 2018-ban:

Fácános Szép Napok
Időpont: 2018. szeptember 28–29. (péntek-szombat)
Helyszín: pénteken: Művelődési Ház és Zenevölgy (Templom tér), szombaton: Nagykert
Egykor nagy hagyománya volt Andornaktályán a fácántartásnak, erre alapozva hozták létre az országban egyedülálló módon a Fácános Szép Napokat. A rendezvényen a vadszárnyas húsából készült ételekkel és élőzenés szüreti felvonulással várják a résztvevőket.

Böjti Ételek Fesztiválja
Időpont: 2018. december 16. (vasárnap)
Helyszín: Polgármesteri Hivatal előtti tér
2018-ban nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Böjti Ételek Fesztiválja, főzőversennyel, illatos adventi ételekkel, fellépőkkel, gyermekprogramokkal.

Comments are closed.